Szabad-e a művelődés?

Absztrakt

Tanulmányomban, a kulturális politika hazai alakulásának klasszikus szereplőjével, az állammal foglalkozom. Igaz, az állam – központi és helyi kormányzat – csak egyik, de nem lényegtelen szereplője a kulturális politikának. Felsorolni is nehéz lenne az érdekelteket, így itt csak a „legfontosabbakat” említem meg: a lokális közösségek, a civil társadalom, a média, az életmód, az etnikai kisebbségek, az egyházi közösségek, valamint a piaci szereplők. Napjainkban a virtuális közösségek is. A rendszerváltás idején az egyik legfontosabb dilemma az volt, vajon a közművelődés intézményközpontú vagy civilközpontú legyen? A civilalapú kultúraszervezés gazdasági és társadalmi feltételei ma sem adottak. A közel múlt történelmének öröksége és jelenkori társadalmunk sajátossága, hogy a kulturális szereplők és a közönség továbbra is állami újraelosztásban érdekelt. Az elmúlt 15 évben a szakpolitikák érvényesítése helyett a kulturális ágazatban is jellemző az indoktrináció és a kurzusépítés szándéka. A kormányzat tehát jelentős szemléletváltáson esett át a rendszerváltozás időszakától napjainkig. Viszont a kulturális feladatellátás egy sokszereplős és sokdimenziós térben bonyolódik, így az állami akaratképzés kevéssé eredményes, mint például a köznevelési rendszerben.