Egy építési baleset és hatása - Piátsek Gyula pécsi építőmester pályája

Szerzők

  • Mónika Pilkhoffer

DOI:

https://doi.org/10.15170/TM.2021.22.1.2

Kulcsszavak:

építőmester-dinasztia, építési baleset, bírósági tárgyalás

Absztrakt

 1883.június 6-án baleset történt egy pécsi építkezésen, melynek következtében 2 munkás meghalt, 10 pedig különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett. Ez a hír önmagában még nem lenne túlságosan érdekes, hiszen építési balesetek gyakran történtek a dualizmus korában. Ám annak köszönhetően, hogy a korabeli sajtó a balesetet követő büntetőper tárgyalását teljes egészében közölte, jól rekonstruálhatókká váltak az események. Ez a cikk az építőmester életútjának és a per kimenetelének segítségével azt mutatja be, milyen hatást gyakorolt ez a szerencsétlen eset Piátsek Gyula munkásságára. Különös aspektusa a történetnek, hogy a pécsi Széchenyi tér 16. számú épület falának leomlása miatt gondatlanságból elkövetett emberöléssel megvádolt mester 20 évvel később azzal gyanúsította meg a városháza terveit készítő Lang Adolf budapesti építészt, hogy az épület számára túlságosan vékony falakat tervezett, és félő, hogy az épület összedől, úgy, mint a Lang által 1875-ben tervezett fővárosi Stein-palota.

##submission.downloads##

Megjelent

2021-10-31

Hogyan kell idézni

Pilkhoffer , M. (2021). Egy építési baleset és hatása - Piátsek Gyula pécsi építőmester pályája. Tudásmenedzsment, 22(1), 21–41. https://doi.org/10.15170/TM.2021.22.1.2

Folyóirat szám

Rovat

Közösségszervezés, kultúraközvetítés, kultúratudomány