A „Nagy Testvér figyel! – Szabadulj ki a könyvtárból!” program megvalósulása és eredményei

Szerzők

  • Ferenc Tamás Molnár

DOI:

https://doi.org/10.15170/TM.2020.21.1-2.24

Kulcsszavak:

szabadulószoba, információkeresés, információs írástudás

Absztrakt

A tanulmány a Nagy Testvér figyel! – Szabadulj ki a könyvtárból! könyvtárhasználati program megvalósulását és eredményeit mutatja be. A középiskolások körében jóval kevesebb olvasót vélünk felfedezni, mint a fiatalabb vagy idősebb korosztálynál.  A kutatásom hipotézise, hogy egy könyvtári szabadulószobával a középiskolás korosztályt könnyebben becsalogathatjuk a könyvtári térbe, mindezzel fejleszthetjük az információs műveltségüket és a közösségben való együttműködésüket. Az az álláspont, miszerint a fiatalok nem szeretnének új ismereteket megszerezni, véleményem szerint nem igaz. Napjaink oktatási rendszere hasonlít Madách Imre tragédiájának Falanszter színére, az egyéniséget elnyomja, merev, és fenntartja az egyenlőség látszatát. Ellenben egy mai középiskolás mindenben az élményt igyekszik keresni, amit napjaink oktatási rendszerében nem igazán tapasztalhat meg, inkább a lexikális tudás megtanulása és annak számonkérése a cél és nem a megértés során történő egyéni információszerzés.  Egy adott témában akkor lesz képes a diák kritikusan gondolkodni, ha a tanulás során kialakul a kritikai attitűd a tanulmányok vagy a világ dolgai iránt. Igyekeztem egy olyan könyvtárhasználati szabadulószoba programot kidolgozni, amely egy közkönyvtári térben is megvalósulhat játékos, szórakoztató módon. Az esettanulmány során számos kutatási kérdés, probléma merült fel. Napjaink oktatási rendszerében háttérbe szorul a könyvtárhasználat és a digitális írástudás fejlesztése, ezért egy olyan programot kívánok bemutatni módszertani megalapozással és fejlődéstörténettel, amely játékos, élményszerű módon növeli az említett területeken a tudásszintet. A tanulmány a program fejlesztéséhez szükséges elmélet megalapozására, valamint a tesztelési eredmények elemzésére és értékelésére fókuszál.

##submission.downloads##

Megjelent

2020-12-30

Hogyan kell idézni

Molnár, F. T. (2020). A „Nagy Testvér figyel! – Szabadulj ki a könyvtárból!” program megvalósulása és eredményei. Tudásmenedzsment, 21(1-2), 315–327. https://doi.org/10.15170/TM.2020.21.1-2.24

Folyóirat szám

Rovat

Információs műveltség és könyvtártudomány