Az életen át tartó nevelés a cserkészetben

Absztrakt

Jelen cikkem megírásának egyik szubjektív háttere időben a rendszerváltoztatás tájékára nyúlik vissza. A nyolcvanas évek végén érdeklődéssel fordultam az újjáéledő ifjúsági mozgalom, a cserkészet felé. Igaz, jó egy évtizedet az úttörő élet keretei között volt szerencsém eltölteni (akkor kötelező jelleggel), amelynek következtében keveset tudtam az 1946-ban beszüntetett Magyar Cserkészszövetségről. Időközben érdeklődésem – elméleti ismereteim megszerzése mellett – a gyakorlati alkalmazás felé sodródott olyannyira, hogy – a mai terminus szerint – a vándor korosztályba tartozóként beléptem az újjáéledő 217. sz.
„Keresztény Munkás Ifjú” nevű cserkészcsapatba, amelynek alapítása 1922-re nyúlik viszsza. Ekkor még egyetemi tanulmányokat folytattam, az ún. „fiatalkorú felnőtt” periódusban voltam, és a csapat „öregcserkészei” várakozással fogadtak, sőt rövidesen megbíztak a jelentkező fiatalok irányításával. Vonzódásom a témához fokozódott, így igyekeztem az elmúlt évek során minél több forrást felkutatni magyar és angol nyelven egyaránt, amely a cserkészethez, de főként annak nevelési tevékenységéhez kapcsolódik. Ez vezetett a 2014-ben megjelent könyvemhez (Mozaikok a XX. század eleji magyar cserkészéletből), amely alapvetően történeti megközelítésű volt. A mostani tanulmányom rövid áttekintést ad a cserkészet életen át tartó nevelésének meghatározó jellemzőiről. A téma feldolgozásához a dokumentumelemzés módszerén belül tartalomelemzésre fókuszáltam, amelyhez jó alapot nyújtottak korábbi szakirodalmi kutatásaim, illetve azokban személyes tapasztalataim visszatükröződései.