Közegészségügy a figurációs szociológia tükrében – egy elméleti kísérlet

Szerzők

  • Barnabás Kurucz

DOI:

https://doi.org/10.15170/TM.2023.24.2.3

Kulcsszavak:

Figurációs szociológia, Közegészségügy, Magyar Királyi Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium

Absztrakt

Jelen tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy a figurációs szociológia segítségével elemezzem a közegészségügy alakulását a Horthy-korszak első felében. A fogalmi keretekből fakadóan elsődlegesen a Magyar Királyi Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium látószögéből teszem mindezt, így az állam alatti alakzatok egyelőre nem képezik részét vizsgálódásaimnak. Célom, hogy ezzel a tanulmánnyal tegyem meg az első lépést ahhoz, hogy a szociálpolitikatörténet a figurációs szociológia elemzési tárgyává váljon. A tanulmány levéltári és szakirodalmi anyagok révén felvezetést kíván alkotni egy történeti szociológia modellhez. Norbert Elias munkássága szolgáltatja az elméleti kiindulópontot, miszerint az emberiség egy pluriverzum, szociológiailag túlélési egységekre bomlik, melyek egymás ellenében szerveződnek meg. Ezek a figurációk támadó- és védekező funkciókkal bírnak, melyek a túlélési egység magasabb integrációjával együtt bővülnek. Ezáltal fokozódik szociális gondoskodás igénye, ami állami feladattá nőtte ki magát az első világháborút követően. A kórházi infrastruktúra bővítése, vagy a közegészségügy állami szervezése ezért kulcsfontosságú a belső béke és a lakosság teljesítőképességének megőrzésének szempontjából. Azonban a túlélési egységek ideológiai funkcióval is bírnak, ezáltal legitimálva uralmukat, jelölve ki céljaikat és eszközeiket. A tanulmány elméleti haszna a figurációs szociológia, valamint a nyugaton újraéledő történeti szociológia hazai népszerűsítése; gyakorlati haszna pedig a hazai vizsgálódások köréből kimaradt Magyar Királyi Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium munkásságának vázlatos megismerése.

##submission.downloads##

Megjelent

2023-12-30

Hogyan kell idézni

Kurucz , B. (2023). Közegészségügy a figurációs szociológia tükrében – egy elméleti kísérlet . Tudásmenedzsment, 24(2), 18–32. https://doi.org/10.15170/TM.2023.24.2.3

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok