A narratív tudás mint a tudomány forrása – Az emberi gondolkodás és tudásátadás alapvető formái

Absztrakt

A tanulmány a tudás természetéről, annak két eltérő sajátosságokkal rendelkező típusáról, a narratív és a paradigmatikus tudás kettőséről értekezik.  A tudás fogalmának e dualisztikus megközelítése a tudományos kutatások meta szintű vizsgálata szempontjából válik fontossá. A narratív tudás tudományhoz, tudományossághoz való viszonya problematikusnak tekinthető a hétköznapi és relativizáló, szubjektív mozzanatai miatt, ugyanakkor a narratív tudás a humántudományok egyik legfontosabb forrása. Ebben az elméleti kutatásban arra keresem a választ, hogy miként válhat a narratív tudás a tudomány forrásává, milyen módon képes egységet képezni a narratív és a paradigmatikus tudás elméletben és a gyakorlati kutatásokban, hogyan lehet a narratíva által hordozott individuális valóságot makro szinten is tudományosan leírhatóvá, láthatóvá tenni.  A problémát szakirodalmi források alapján vázolom fel. Írásom célja, hogy bemutassam a narratív tudás humántudományokban betöltött szerepét, különös tekintettel a történettudományra és a kulturális antropológiára, valamint a pedagógiára. A válaszok a kutatási gyakorlat szintézisében rejlenek. A kvalitatív és kvantitaív kutatások egymástól elválaszthatatlan, egységes működése adja a tudományos nyelv szintézisét, mely lehetővé teszi, hogy a narratív tudás a tudomány forrásává váljon. A tanulmányban rögzítettek összefoglaló jellegű gondolatok az emberi gondolkodás és a tudásátadás alapvető formáiról, azok egymásra és tudományra gyakorolt hatásáról.