Dunaparti anziksz, mosónők a Dunán

Absztrakt

Az emberiség mindig felhasználta a folyókban, valamint folyópartokban rejlő lehetőségeket és előnyöket, ezért gyakran számos település a folyók mellett jött létre. Ilyen település Mohács is, amelynek lakói messzemenően kihasználták a Duna által nyújtott előnyöket. Ezek a lehetőségek a történelmi eseményekkel, a technikai fejlődéssel párhuzamosan és a társadalmi elvárásoknak megfelelően idővel megváltoztak, és ezzel együtt átalakult a város folyópartja is.

Kutatásom célja a mohácsi folyópart panorámájára vonatkozóan bemutatni ezt a változást, valamint egy olyan tevékenységet, amelyet a város lakói, de főleg asszonyai, felhasználva a Duna lágy vizét még a 20. század második felében is gyakoroltak.

Eredményeim egyrészt a már korábban megjelent helytörténeti kutatásokra, másrészt orális forrásokra támaszkodnak, illetve válogattam a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum fotógyűjteményének anyagából is.

A lehetőségek sorában kihasználták a víziközlekedést és az ezzel együtt járó kereskedelmet, a folyón való átkelést, a halászatot és a víz energiájának segítségével az úszó vízimalmokban való őrlést. A városnak egykor két kikötője és két átkelőhelye is volt, és a sorban később helyet kapott a vízisport is, míg a dunai mosás szinte mindvégig jelen volt. A folyóban való mosásnak más módja volt nyáron és más télen. Továbbá partszakasztól függően volt egy felső és egy alsó mosóhelye. Bár a folyóban való mosás szokása a 20. század utolsó harmadára már megszűnt, a 21. század elején mohácsi sokác hagyományként ismét felelevenítették.

Talán ez is rámutat arra, hogy ha a folyóban rejlő előnyöket hozzáigazítjuk a mai társadalmi elvárásokhoz, továbbra is sok előnye származhat ennek a Duna-parti városnak.