Információk

A PTE BTK Történettudományi Intézetének keretei között útjára indított évkönyv címválasztása (Pontes) összekötő „hidakra” utal: az egyes történelmi korszakokat oktató intézeti tanszékek közti személyi és tematikai kapcsolódásokra valamint az Intézetnek a hazai- és a nemzetközi történettudománnyal való kapcsolataira. Az évkönyv egyik célja, hogy a kiadvány egy-egy szélesebb témához, problémakörhöz kötődően adjon korszakokon átívelő, olyan tudományos ismereteket, amelyek az Intézet oktatóinak kutatási területét is megjelenítik, illetve kapcsolódnak újabb nemzetközi történettudományi eredményekhez, új módszertani kérdéseket vetnek fel. Másrészt törekszik arra, hogy az intézet korszakos tanszékei is lehetőséget kapjanak saját „arculatuk” megmutatására, saját „hídjaik” megerősítésére a hazai és nemzetközi szakmai élettel.

E szemlélet jegyében a Pontes váltakozva, két típusú tartalommal jelenik meg. Az első számmal induló páros években intézeti szinten összeállított tematikus kötetek készülnek, míg a páratlan években években, 2025-ig, az Intézet egyes tanszékei szerkesztik saját korszakos számaikat, kronológia rendben előrehaladva. Az évkönyv természetesen nyitott a különféle tudomány- és szakterületek felé, és egyaránt befogadó a hazai és külföldi műhelyek tevékenysége iránt, így a Történettudományi Intézet szívesen látja a készülő számokban külsős szerzők tanulmányait is.