Miért nem retributivista Cesare Beccaria?
Abstract
Cesare Beccaria 1764-ben megjelent A bűnökről és a büntetésekről című büntetőjogi értekezését hagyományosan a benthami utilitarista doktrína felől szokás értelmezni. A mű konzekvencialista fókuszának köszönhetően Beccaria-t alapvetően egy proto-utilitarista gondolkodóként tartja számon a filozófiai kánon, s recepciótörténetében is ez a megközelítés a domináns. Ezzel az hegemón értelmezéssel szakít David B. Young, aki a Cesare Beccaria: Utilitarian or Retributivist? című tanulmányában amellett érvel, hogy noha Beccaria elméletének számos pontját a hasznossági kritériumok határozzák meg, büntetőmodellje alapvetően a retributív igazságszolgáltatás irányvonalát követi. Noha Young számos meglátásában van igazság, dolgozatomban arra kívánok rámutatni, hogy konklúziója alapvetően hibás. Miközben Young igyekszik Beccaria retributivista elköteleződéseit kiemelni, a műben szereplő elveket azzal a klasszikus utilitarizmussal állítja szembe, amely közel fél évszázaddal később fogja csak elnyerni szisztematikus formáját. Meglátásom szerint Young jól látja, hogy Beccaria elmélete számos ponton inkonzisztensnek mutatkozik a benthami utilitarizmussal, ugyanakkor nem veszi figyelembe, hogy a szerző büntetőpolitikájának konzekvencialista logikája összeférhetetlen a retributivista hagyomány képviselőinek elképzeléseivel. Amellett érvelek tehát, hogy Young csupán a beccariánus és a benthami haszonelvű koncepciók különbözőségeit domborítja ki, azonban Beccaria – általa feltételezett – retributivista elköteleződését az érvelése nem támasztja alá.
