A személyiség egységének elporladása

Narratív játékok feminin és maszkulin szemszögből

Authors

  • Nóra Merkl

Keywords:

film, Fekete hattyú, Harcosok klubja, narratológia, fokalizáció, maszkulinitás, feminitás

Abstract

A tanulmány fő témája a narratív sajátosságok, elbeszéléstechnikai eljárások vizsgálata a Fekete hattyú és a Harcosok klubja című filmekben. Kutatásom célja, hogy rámutassak azokra a narratív sajátosságokra, melyek összekötik az említett két filmet. Alapvető hipotézisem, hogy a hasonló elbeszéléstechnikai eljárások (a fokalizáció, narratív komplexitás, elmejátékfilm) használata mögött egy mélyebb, jelentésbeli párhuzam is vonható a két film között, mégpedig az, hogy a társadalmi nyomás által létrejövő nemi képzeteket, konstrukciókat kritizálják. A vizsgált anyagom az említett két filmet öleli fel. Először is filmtudományi szempontok szerinti vizsgálatnak vetettem alá őket, majd kifejtettem az utóbbival szoros összefüggésben álló feminin és maszkulin sajátosságokat, melyeket a filmek elénk tártak. Itt részben pszichoanalitikus megközelítést alkalmazok, részben irodalomtudományi hagyományokba ágyazom a tárgyalt műveket. Dolgozatom fő konklúziója, hogy a tudathasadásos állapotok, az ego leépítése, a valóságtól való eltávolodás mind annak érdekében történik, hogy a személyiségek lecsupaszítása által elvezessen minket a nemi szerepelvárásokhoz, a társadalmak által generált férfi-, illetve nőideálokhoz.

Downloads

Published

2023-07-09

How to Cite

Merkl, N. (2023). A személyiség egységének elporladása: Narratív játékok feminin és maszkulin szemszögből. Annona Nova, (XIV), 27–55. Retrieved from https://journals.lib.pte.hu/index.php/annona-nova/article/view/6440