Információk

2016 elején kezdeményezte a folyóirat alapító főszerkesztője, Dr. Gonda Tibor a Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok életre hívását. Az ötletet számos kolléga örömmel fogadta, és Aubert Antal professzor úr elnökletével egy lelkes és dolgos szerkesztőbizottság kezdte meg a folyóirat szakmai előkészítését, megvalósítását. A bizottság valamennyi tagja díjmentesen, díjazás nélkül, önkéntes alapon végzi a lektorálási munkákat. A szakmai színvonalat a TVT mögött álló két szakmai műhely garantálja: a PTE KTK Marketing és Turizmus Intézete és a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézete.

A TVT jó ütemben halad azon az úton, melyet a mögötte álló szakmai kollektíva tűzött ki célként:

  • Az indulás évétől referálja a folyóiratot a MATARKA és az EPA
  • 2 év elteltével az MTA X. osztálya tudományos folyóirattá minősítette a TVT-t
  • a 3. évfolyam végén csatlakozott a TVT a crossref rendszerhez
  • a 4. évfolyam első számától kezdve minden cikkünk DOI számmal ellátva jelenik meg
  • a 4. évfolyamunk végéig pedig előkészítjük azt, hogy az MTA IX. osztályától megszerezzük a C kategóriás besorolást.
  • a 6. évfolyamtól a folyóirat az OJS rendszerén is archiválja a korábbi számait.
  • a 7. évfolyam 3. számától a folyóiratunk bekerült a nyílt hozzáférésű (open access) folyóiratok nemzetközi nagy családjába. Elfogadásra került a DOAJ akkreditáció. Ez szerzőinknek nagyobb nemzetközi láthatóságot, folyóiratunknak pedig nagyobb szakmai ismertséget eredményez.

A CampInvest Kft. a vállalati társadalmi felelősségvállalás keretében tölti be a kiadó szerepét, és biztosítja a megjelenéshez szükséges anyagi forrásokat.

A megjelent és lapszámokat és cikkeket a saját közösségi média felületeinken népszerűsítjük a tudományos eredmények terjedése céljából. Egyéb fizetett hirdetést nem végzünk, ahogyan kereskedelmi, szponzori vagy egyéb támogatói juttatást sem fogadunk el.