Néhány adalék az évforduló előtti évek történéseihez

Szerzők

  • Katalin SZÉP Központi Statisztikai Hivatal

Absztrakt

A GMT elnöksége egyben a Szigma szerkesztőbizottsága. Ilyen minőségben az elmúlt években is rendszeresen foglalkoztunk a Szigmával.

A Szigma első nagy korszakában - ahogyan az Temesi Józsefnek e jubileumi számot bevezető cikkében olvasható - szembetűnő, hogy a matematikai közgazdaságtan különböző műhelyeiből/kutatóközpontjaiból a szakma színe-java szerkesztő és más jellegű (lektorálás, szervező, forrásteremtő) munkájával, írásaival bőségesen támogatta a lapot. Ez csak úgy lehetett, hogy volt honnan meríteniük. Néhány ilyen műhelyt ismertető cikk már megjelent a régebbi Szigma-számokban, de személyes emlékeim a hetvenes évek legelejéhez kapcsolódnak, amikor az akkoriMarx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem népgazdasági tervező-elemző szakának gazdaságmatematikai szakágazatán tanultam. Sorolhatnám a matematika különböző területeiről szóló, az alkalmazás reményeivel kecsegtető, de mégis tiszta elméleti alapokat adó tárgyak listáját, neves előadóit. Most csak azt emelem ki, ami nekem az előadókon keresztül átsugárzott, hogy a szakma iránti elkötelezettség, alkotó, baráti munkahelyi légkör mellett valósult meg az, hogy a tudomány legújabb eredményeiből, saját kutatási területekről kaptunk útravalót. Nem véletlen, hogy ebből a műhelyből (Matematika Tanszék, Számítástechnikai Tanszék, ill. 1976-tólMatematikai és Számítástudományi Intézet és külső munkatársai) is sok cikk érkezett a Szigmába, hiszen 1969 és 1988 között például a Department of Mathematics saját sorozatából mintegy száz angol nyelvű közlemény ma is megtalálható az egyetem könyvtárában, és színvonalas szakkönyvek is születtek pl. a "Korszerű matematikai ismeretek gazdasági szakemberek számára" könyvsorozat.

A Szigma széles szakmai támogatottsága története során bár változó intenzitással, de végig jellemző, meghatározó, fennmaradásának alapeleme. A következőkben a legutóbbi szerkesztőbizottsági fejlemények kapcsán említek két dolgot, az egyik a működésre vonatkozó írásbeli szerződés, a másik az internetes megjelenés.

##submission.downloads##

Megjelent

2020-01-05

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek