A matematikai közgazdaságtan széleskörű alkalmazása felé

Szerzők

  • István BESSENYEI Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi KAr

Absztrakt

1948-ban jelent meg Harrod nevezetes tanulmánya "Dinamikus közgazdaságtan felé" címmel, mely a század közepén forradalmian újnak számító keynesi elméletbe vezette be a gazdasági növekedést, felhasználva a matematikai közgazdaságtan akkor rendelkezésre álló eszköztárát. Húsz évvel későbbMagyarországon is útjára indult Szigma folyóirat, azzal a céllal, hogy publikálási lehetőséget biztosítson a matematikai apparátus közgazdasági alkalmazásaival foglalkozó cikkeknek. Az azóta eltelt időszak számos változást hozott mind a magyar gazdaság szerkezetében, mind a közgazdasági elméletek, mind pedig a matematikai apparátus fejlődése terén. Időszerű tehát áttekinteni, miként járulhat hozzá a XXI. század elején a lap a további előrelépéshez, s milyen küldetése lehet a Szigmának a megváltozott környezetben.
A Szigma szerkesztésével kapcsolatos alapelvek az elmúlt évtized során nem változtak. Célunk továbbra is az, hogy a lapot minél többen olvassák, az olvasottakon minél többet gondolkozzanak, a cikkekről minél többen beszéljenek, vitatkozzanak. Nincsenek megbízható információk arra vonatkozóan, hogy ezek a célok milyen mértékben teljesültek, mindazonáltal bizonyos trendek érzékelhetők. Ebben a cikkben a szerzők és olvasók számára legfontosabb trendeket tekintjük át az utóbbi néhány év tapasztalataira támaszkodva. Azok az olvasók, akiknek már több publikációjuk is megjelent a Szigmában, talán kevesebb új információt fognak találni ebben a cikkben, a fiatalok valószínűleg többet.

##submission.downloads##

Megjelent

2020-01-05

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>