Fogalmak és módszerek

Megosztott késleltetésű ökonometriai modellek

Szerzők

  • László HUNYADI

Absztrakt

Az ökonometriában már a 30-as évektől kezdve vizsgálták azt a problémát, hogy hogyan lehet egy ok rövid és hosszú távú hatását szétválasztani, illetve a hosszú távú reakció időbeli lefolyását becsülni. A DL modellek tételes és rendszeres tárgyalására azonban csak az 50-es évektől kezdve, elsősorban Koyck és Nerlove munkái alapján került sor. Azóta a tőkés országok modellezési gyakorlatában igen nagy szerepet kaptak a DL modellek és az utóbbi években egyes szocialista országokban is (elsősorban Lengyelországban és Csehszlovákiában) sikeres kísérleteket folytattak alkalmazásukkal.

A Magyarországon készült ökonometriai modellekben ez ideig a DL koncepciót nem alkalmazták, holott a gazdaság egyes szférái rugalmasságának, alkalmazkodóképességének vizsgálatakor, főként most, amikor a gyorsan változó feltételekhez való igazodás szinte gazdasági létkérdéssé vált, hasznos elemző eszköznek bizonyulhat. Ebben az ismertetésben természetesen nem részletezhetők a DL modelleknek még csak a legfontosabb problémái sem, csupán azokat kívánom kiragadni, amelyek a módszer megértése és főként gyakorlati alkalmazása szempontjából érdekesnek tűnnek. Mivel a DL modellek főbb elméleti kérdései a magyar nyelvű szakirodalomban is hozzáférhetők, itt a legfontosabb alapkérdések áttekintése mellett csupán a két legfontosabb hagyományos modellt, illetve becslési eljárást, majd a gyakorlat számára igen gyümölcsözőnek ígérkező egyik modern megközelítési módot mutatom be.

##submission.downloads##

Megjelent

2020-01-27

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek