Martos Béla matematikai programozási munkássága

Szerzők

  • Ferenc FORGÓ BKE Operációkutatási Tanszék

Absztrakt

Magyarországon az 50-es évek második felében kezdtek el néhány tudományos műhelyben (MTA Matematikai Kutató Intézete, MTA Közgazdaságtudományi Kutató Intézete, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) komolyabban foglalkozni eleinte lineáris programozással, majd a nemlineáris programozással is. Ezen a területen elsősorban amerikai tudósok tették meg az első igen fontos lépéseket és az akkori körülmények között már az is nagy eredménynek számított, ha ezekhez a forrásokhoz valaki hozzá tudott jutni és szakmai körökben valamint az egyetemeken terjeszteni tudta. Még nagyobb teljesítmény rövid időn belül ezen tudományág fejlődéséhez érdemben hozzájárulni.

##submission.downloads##

Megjelent

2019-12-16

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>