Az iskola mint tér és intézmény a Fekete pont (2024) és A tanári szoba (2023) című filmekben

Absztrakt

Szimler Bálint 2024-es Fekete pont című filmje élénk és bőséges diskurzust indított el nézői körében: habár a film egy iskolában játszódik és párhuzamosan mutatja be egy fiatal tanárnő és egy frissen Németországból érkezett kisfiú beilleszkedését egy új közösségbe, a történet mégis inkább az Orbán-kormány ellenpólusaként kereteződik a közvéleményben. Az iskola pusztán teret ad a cselekménynek, amelyen belül azonban nem igazán fogalmazódik meg érdemi gondolat az intézményről – vagy akár pedagógiáról, nevelésről.
Egészen hasonló a felépítése Ilker Çatak Németországban játszódó A tanári szoba (2023) című filmjének, amelyben szintén
egy fiatal tanárnő és egy diák történetét követhetjük – itt azonban a cselekmény nem a beilleszkedés, hanem pár egymást követő rejtélyes lopás köré szerveződik. Ahogyan pedig a Fekete pont is, úgy Çatak filmje is egy térben játszódik szinte egész végig; az iskolában. Habár A tanári szoba távol marad a pártpolitikától, így is aktuális társadalmi-etnikai feszültségekre igyekszik reflektálni. A lopást felderíteni próbáló tanárnő így kevésbé pedagógiai, mint inkább egy morális kihívással szembesül.
Ahogyan az tehát a filmek cselekményéből kibontakozni látszik, az iskola mint oktatási és nevelési intézmény egészen háttérbe szorul. Jogosan merülhet fel azonban a nézőben a kérdés: Lefejtve róluk az aktuálpolitikai rétegeiket, mit mondhatnak
mégis ezek a filmek a kortárs nyugati oktatás helyzetéről? Összehasonlító tanulmányomban ezt a kérdést igyekszem elsősorban a kritikai pedagógia perspektívájából vizsgálni.