Özvegyek leánya

Vallásos, képzelődési és szerelmi rajongás Kemény Zsigmond Özvegy és leánya című regényében

Szerzők

  • Orsolya Tóth

DOI:

https://doi.org/10.15170/VERSO.2.2019.1.65-87

Absztrakt

Pálfy Eszternek e folyóiratban olvasható tanulmánya meggyőzően érvel amellett, hogy a korábban mellékszereplőnek tekintett Naprádiné a szerelemkoncepció felől tekintve Kemény regényének egyik kulcsfigurája. E korreferátum egyetért Naprádiné kitüntetett pozíciójával, ám regénybeli szerepét, az olvasáshoz és a szerelemhez való viszonyát a rajongás (enthusiasmus) (Schwärmerei) XIX. fogalma felől interpretálja. A Platónnál még alapvetően pozitív értelemben előforduló rajongás (enthusiasmus) Luther értelmezése nyomán negatív felhangot kap. Ő főként az 1520-as, 1530-as évek millenarista protestáns mozgalmait nevezte rajongónak. A vallási kontextusból a kifejezés átkerült az orvosi, politikai, morálfilozófiai, esztétikai és pszichológiai diskurzusba, s jelentése döntően negatív volt. Kemény regényei esetében többnyire a politikai és a vallási rajongás aspektusát hangsúlyozza a szakirodalom. Ám a 19. század elején a fogalomnak egy neveléselméleti aspektusa is létezett. Ez alapján a regényben Tarnócziné a vallásos rajongást, Naprádiné pedig a képzelődési rajongást képviseli. Sára tragédiája szempontjából meghatározó e két nevelési attitűd, amelynek eredményeként Sárából szerelmi rajongó válik.

Megjelent

2019-04-29

Hogyan kell idézni

Tóth, O. (2019). Özvegyek leánya: Vallásos, képzelődési és szerelmi rajongás Kemény Zsigmond Özvegy és leánya című regényében. Verso – Irodalomtörténeti folyóirat, 2(1), 65–87. https://doi.org/10.15170/VERSO.2.2019.1.65-87

Folyóirat szám

Rovat

Társalkodó