A náci diktatúra tankönyvi ábrázolásának metamorfózisa
Abstract
Jelen tanulmány egy felderítőkutatás eredményeit közli, mely célja az volt, hogy a náci diktatúra középiskolai (gimnáziumi) történelemtankönyvi ábrázolásait, valamint azok átalakulásának vázlatos tendenciáit tárja fel. A kutatás a koronavírus-járvány alatt készült, így a vizsgált korpusz szűk, a diakrón összehasonlítás pusztán felületi. Az elemzés Hayden White cselekményesítés, diszkurzív érvelés, ideológiai vonatkozás fogalmai mentén történt. Megállapítottam, hogy a nácizmus történetének alapvetően két cselekményesítési stratégiája volt: a romantikus, amely azt elsősorban a szocializmus győzelmének történetén keresztül értelmezte, illetve a tragikus, amelyik a civil társadalom és a Holocaust tragédiája felől beszélte el. Érvelésmódjuk leginkább kontextualista volt, az ideológiai implikációk pedig alapvetően konzervatívak voltak. Kivétel ez alól az 1989-es tankönyvi szöveg, ahol allegorikusan megjelennek bizonyos radikális implikációk.