HIGH PERFORMANCE CENTER - (NEM CSAK) SPORTVERSENY HATÁROK NÉLKÜL

Szerzők

  • László Balogh

Kulcsszavak:

sport, kosárlabda, performance, sportverseny

Absztrakt

Amikor a pályán elkezdődik a mérkőzés, a sportolók versenyeznek. Gondoljuk. Ugyanakkor lehet, sokkal nagyobb verseny van azok között a szakemberek - edzők, sporttudományi, sportegészségügyi szakemberek, sportvezetők - között, akik a pályára küldik a versenyzőket, és sokkal nagyobb a felelősségük is, mint ők maguk gondolják. Ha erősíteni szeretnénk nemzetközi versenyképességünket, mindenképpen erősítenünk kell a felkészítő csapatot, egyénenként és nem utolsósorban kooperációt is. High Performance Center nélkül nincs teljesítmény, egyetemek és sporttudományi kutatóhelyek, szakemberek nélkül pedig nincs High Performance Team sem. Hiszen az egyetemek képesek a ránk zúduló információ áradatból kiszűrni azokat, melyek valid, egzakt, megbízható módon hozzájárulhatnak az egyén és csapat eredményességéhez, és a nem egy esetben több száz év alatt felhalmozott tudástőkét megosszák a sport világával. És a sportemberek neveléséhez. Ugyanis a mérkőzéseket sportolók játszák, de a sportemberek nyerik meg.

Downloads

Megjelent

2025-10-30

Hogyan kell idézni

Balogh, L. (2025). HIGH PERFORMANCE CENTER - (NEM CSAK) SPORTVERSENY HATÁROK NÉLKÜL. Sport- és Egészségtudományi füzetek, 8(4). Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/seef/article/view/8730

Hasonló cikkek

1 2 3 4 5 > >> 

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.