Egy magyar rabszolgalány sorsa

Adalékok Himfi Margit történetéhez

Szerzők

  • Bálint Vlasics

Absztrakt

Himfi Margit Himfi Benedek egykori bolgár bán leánya volt, akinek nevét megőrizte a magyar történetírás. Himfi Margit a Magyar Királyság déli területeire betörő oszmán portyák során esett fogságba, később rabszolgaként került Kréta szigetére egy velencei burgensis ágyasaként. Ő számít az első ismert magyar nemesi származású személynek, aki az oszmánok fogságába esett, és csak hosszas rabság után térhetett vissza otthonába. Története nem maradt ismeretlen a kortársak számára, hiszen a magyar nemesi családok az ő példája alapján szembesülttek először az oszmán fogsággal és annak következményeivel.
Himfi Margit élettörténetének feldolgozottsága kapcsán érdemes Kumorovitz L. Bernát nevét megemlítenünk, aki először tárta fel Margit történetét, noha elrablásának időpontját sokkal korábbra helyezte. Ennek alapján Engel Pál vizsgálta meg Himfi Margit elrablásának a körülményeit, aki az 1390-es évek oszmánellenes harcait jelölte ki az esemény időpontjának. E. Kovács Péter ezek alapján vizsgálta meg az elérhető oklevelek vonatkozásában Himfi Margit Krétán töltött éveit, amely alapján megfelelő képet kaphatunk Margit sorsáról. A szerző kiemeli, hogy a kutatásnak a megfelelő források hiányában vannak bizonyos korlátai. Nem tudunk semmit Margit előzetes rabszolgatartóiról, sem pedig arról, hogy mikor és milyen útvonalon kerülhetett végül Krétára.
Jelen írásomban összegyűjtöttem a Himfi Margitról és magáról a Himfi családról az eddigi ismereteinket, külön kiemelve E. Kovács Péter kutatói eredményeit e témában. Ezenfelül igyekeztem nőtörténeti szempontból választ keresni Himfi Margit helyzetére vonatkozóan arra, hogy milyen fogadtatásban részesülhetett egy, a rabszolgasorsból szabaduló nő itthon, a Magyar Királyságban.

Downloads

Megjelent

2022-09-01

Hogyan kell idézni

Vlasics, B. (2022). Egy magyar rabszolgalány sorsa: Adalékok Himfi Margit történetéhez. Annona Nova, (XIII), 181–197. Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/annona-nova/article/view/7236

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok