Variációk igazságra

Kocsis László: Az igazság elméletei (Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2018)

Szerzők

  • Ónya Balázs

Absztrakt

Írásomban arra vállalkozom, hogy Kocsis László 2018-ban megjelent, Az igazság elméletei címet viselő kötetét recenzáljam. Kocsis könyve két fő részből áll: Az első részben közel 120 oldalon keresztül tárgyalja az igazságelméletek különböző álláspontjait, fogalmait, problémáit megágyazva ezzel a kötet második részének, amelyben 11, mára klasszikussá vált igazságelméleti tanulmányt
fordított le. A 20. századtól, elsősorban az analitikus filozófiában máig komoly szerepe van az igazságnak, ugyanis egyrészt nem létezik egy konszenzuális definíció, amelyből kiderülne, hogy mi az igazság természete, másrészt több, az igazságelméletektől független nézet felhasználja az igazság fogalmát, úgy, mint a jelentés igazságfeltétel elmélete, a tudás definíciójára tett kísérletek vagy a tudományfilozófia néhány elmélete. Világos tehát, hogy az igazságnak jelentős szerepe van, ugyanakkor nehéz minden intuíciónknak megfelelő álláspontot kidolgozni. Recenziómban azt igyekszem bemutatni, hogy Kocsis számos hasznos eszközt nyújt az olvasónak, amellyel egyfelől tisztán láthat az elméletek sűrűjében, másfelől képessé válhat elgondolni egy, az olvasottakon alapuló, azonban azoktól különböző felfogást az igazságról.

Downloads

Megjelent

2023-07-01

Hogyan kell idézni

Ónya, B. (2023). Variációk igazságra: Kocsis László: Az igazság elméletei (Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2018). Annona Nova, (XI). Elérés forrás https://journals.lib.pte.hu/index.php/annona-nova/article/view/6453

Folyóirat szám

Rovat

Recenziók